Menü
Ön itt jár: > Kezdőlap >

Blog

Blog

2021. 10. 11. 08:20:53
A császár új ruhája Mindenki ismeri Andersen híres meséjét, ami a császár új ruhájáról és az emberi butaságról szól. Lehet, hogy az is emberi butaságnak számít, hogy a kutyáinkat ruhába öltöztetjük, de talán mégis őket védjük ezzel és nekik szeretnénk örömet szerezni, illetve meg akarjuk barátainkat óvni az időjárás viszontagságaitól mondjuk.
2021. 10. 04. 11:27:37
Vidd magaddal a kutyádat! Amíg régen a kutyák a ház őrzésére voltak elsősorban hivatottak, manapság már nem ez a jellemző. A hobbiból tartok kis vagy nagy kedvencek teljesen más funkciót töltenek be az emberek életében. Mondhatjuk azt, hogy szinte vagy egészen családtaggá váltak az évek során. S főként azok az ebek, amelyek városban, lakásban élnek a gazdival, illetve gazdikkal együtt, már nem úgy élnek, mint a klasszikus értelemben vett házőrző társaik. Ha csak lehet, elkísérik mindenhová a szeretett gazdit, így aztán az sem furcsa, hogy az éttermekben, boltokban is megjelennek szőrös barátaink, egyre több kutyabarát hely található. Ezért aztán ha utazunk, vagy csak kisebb útra megyünk, de nem gyalog, akkor is szeretjük, ha velünk vannak a legjobb barátaink, nevezetesen a kutyusaink.
2021. 09. 27. 08:56:47
Csicsija-bubuja, alszik a kiskutya! Egyre több az úgynevezett „szőrös gyerek” a családokban manapság, ez egy társadalmi jelenség napjainkban. Vagyis a kis házi kedvenceink, a kutyusok néha a gyerek szerepét töltik be a párok életében. De nem csak nekik jelentenek sokat a szőrmók ebek, hanem az egyedülállók életében is komoly szerepet töltenek be, legyen szó akár idősekről, akár fiatalokról. Így aztán nem csoda, ha azok a vállalkozások is megszaporodtak, melyek arra hivatottak, hogy kutyusaink életét megszépítsék és a gazdik számára is megkönnyítsék az életet, amit a kutyákkal töltenek el.
2021. 09. 21. 09:46:23
Szállj el kismadár!

Madaraink földön, vízen és levegőben vannak. Sőt nem csak a baromfi ólban lehet őket megtalálni, hanem az emberek szívesen osztják meg velük otthonukat is, sok lakás szobájában, erkélyén fellehetőek. Csicsergésükkel vidámabbá képesek tenni a reggelek egyhangúságát vagy a hétköznapok szürkeségét.

2021. 09. 13. 06:58:28
A biléta, ami megmentheti a kutyádat!

Sokan talán túlzásnak tartják talán ezt a kijelentést. A mai világban, amikor minden kutyának kötelező a chip, hogyan is menthetné meg egy egyszerű biléta négylábú barátunk életét?

Nos, a kételkedőknek és azoknak ajánlom szeretettel ezt a történetet, akik még nem ismerik a biléta jelentőségét.

2021. 09. 06. 16:59:59
Ha a cicának ki kell menni!

Ha macskát viszünk a házhoz, arra bizony fel kell készülni alaposan! Izgalommal teli napok előzik meg az örömöt, amikor is kiscicát először köszönthetjük új otthonában. S ha szobacicáról van szó, akkor az első és legalapvetőbb kérdés, hogy a macska WC a helyére kerüljön. Persze át kell gondolni számtalan dolgot, hogy a ház, jövendő lakója jól érezze majd magát, de az egyik legfontosabb, amit be kell szerezni, az alomtálca. S mivel benti cicáról van szó, ehhez, vagyis a macska WC használatához is hozzá kell szoktatni mielőbb a kis szőrmókot.

2021. 08. 30. 16:57:25
Fújjad sípod, fújjad! Ha a kutyasípról kérdezne valaki, bevallom, nagyon zavarba jönnék, hiszen hiába vagyok gyakorló gazdi, ebben a témában egyáltalán nem vagyok tájékozott. El sem tudnám képzelni, hogy négylábú barátomat ne szóval hívjam be, hanem holmi kutyasíppal vegyem rá arra, hogy mondjuk, visszajöjjön hozzám. Azt viszont már nem egyszer láttam, hogy vannak olyan gazdik, akiknek a nyakában síp lóg, s ha ebük elkóborol, abba belefújnak, s kutyájuk a lábuknál terem. Nem tudtam eleinte mire vélni a dolgot, de aztán rájöttem, hogy általában kiképzésre használják ezt az eszközt egyesek, talán trénerek is, különösen, ha messziről akarják rávenni valamire kutyusukat.
2021. 08. 23. 22:12:18
2021. 08. 16. 16:53:51
Miért kell a cicának kaparófa? Aki úgy határoz, hogy macskát fogad be az otthonába és ezen túl egy cicával osztja meg a lakását, bizony érdemes megismerkednie néhány különleges, ámde elengedhetetlen kellékkel. Ezek az izgalmas kiegészítők teszik majd komfortossá a bársonytalpú számára a helyét. S ahhoz, hogy biztosan jól érezze magát, elengedhetetlen a macska kaparófa, ami minden cica nagy kedvence.
2021. 08. 09. 17:07:20
Melyik kutyának kell szájkosár?

Bármelyik kutyának kellhet és tulajdonképpen egyik kutyának sem kell igazán.

Keresés